Nagy álmom egy Tatra. Természetesen pénzem nincs rá, de a formája és a V8 a farában már régóta mozgatja a fantáziámat. Most viszont találtam egyet, amit már szinte bárki megengedhet magának. A képek a dátumbélyeg szerint nem ma készültek, de reménykedni lehet, hogy azóta lezsírozva áll egy porszáraz helyen, vagy nem értettek a fényképezőhöz.
Kicsit ugyan hiányos, rozsdás, de a motorja benn van a farában, és még papírjai is vannak. Maga a csoda. Ahogy az is, ha ebből még egyszer autó lesz.
A karosszériaelemek megvannak, látszanak a rozsda között, a beltérben is van valami, és ami a legfontosabb: vannak ablakok is. A belsőt akár ki is dobhatjuk és mai izlésnek megfelelővé tehetjük, a 60-as évek csehszlovák luxusa ma már úgyis nevetséges tud lenni, ráadásul nem az utolsó példány megmentése a cél, hanem egy reménytelen eset megmentése saját magunknak.
Ha már modernizálunk, akkor jöhetnek jobb fékek, valami dögös fényezés, hifi, stb. A színváltó lakkot és a neont azért hagyjuk meg a telepi srácoknak, hiszen ez egy méltóságteljes luxuskocsi. Olyan csodát lehetne belőle varázsolni, hogy akár az Operabálra is nyugodtan mehetnénk vele, ha nem iszonyodnánk annyira a sznoboktól.
Azt azért nem várhatja az ember, hogy tökéletes lesz két hét alatt, de szépen lassan Petrocelli módra talán még megmenthető. Annyival állunk jobban, hogy nekünk házunk van és a kocsit kell megcsinálni, nem fordítva. Ez változhat, lehet, hogy el kell adni a végére a házat és az autóban lakni. A végén megint Petrocelli nyer...
